A mai világban valahogy mindenki a nyárra igyekszik időzíteni az esküvőjét, pedig régen a menyegzőket ősszel, betakarítás után tartották.
A menyasszonyi ruhák színe sokáig fekete volt hazánkban is, sőt faluhelyen nem is volt külön menyasszonyi ruha, hanem a lányok a legszebb ruhájukban mentek férjhez. A fehér szín csak az I. világháború után kezdett el teret hódítani.
A menyasszonyok fejdísze egy mirtusz koszorú volt, amit az ártatlanság jelképeként viseltek és csak azok viselhették, akik érintetlenül mentek férjhez. Esküvő után a koszorút levették, a menyasszony haját az idősebb asszonyok kontyba kötötték ( ez az ún. kontyolás), fejére főkötőt tettek (innen ered a "bekötik a fejét" kifejezés), ezzel is kimutatva, hogy a leányból asszony lett. A mirtusz koszorút az ifjú pár a szobájuk falára akasztották dísznek és halálukig megőrizték. A vőlegény és násznép ruhájára, menyasszony csokrába rozmaringot fűztek, mely a népi szokás szerint a hűség jelképe.
Kontyolás
A hazai szokások szerint a vőlegény és menyasszony násznépe külön - külön vonult a templomhoz, miután a vőfély kikérte a menyasszonyt a lányos háztól. A papnak italt és sütemény vittek ajándékba, amiből a hívatlan vendégek is kaptak.
A mai szokásoktól eltérően a menyasszony és a vőlegény a hittételt követően külön- külön mentek haza a saját házukba, ahol ünnepi fogadás várt rájuk. Ezt követte a menyasszony búcsúztatása, amikor is az ifjú ara búcsút vett a családtól, barátoktól, szomszédoktól, amit általában a vőfély tett meg verses formában.
Az események sora a vőlegény házánál folytatódott, ahol a szomszédoktól, barátoktól kapott bútorokkal készültek a vendégek fogadására. Itt került sor a leány hozományának átadására is, amely felett az ifjú férj rendelkezett.
A lakodalomra este került csak sor. Falvakban sokáig lakodalmas sátrat állítottak. A lakodalmas házat feldíszítették, zöld ágakból kaput készítettek, ami a természet megújulását valamint a termékenységet jelképezték és rontás elhárító szerepet tulajdonítottak neki.
Zöld ágakat nem csak kapu készítésére használtak fel, hanem az ún. lakodalmi kalácsban is szerepet kapott díszítőelemként. Ebből a kalácsból minden vendégnek kellett, hogy jusson, még azoknak a családtagoknak is, akik nem mentek el az esküvőre valamilyen okból kifolyólag. Ezt a kalácsot általában a keresztszülők készítették el.
A vacsora tejbekásával zárult, mely alkalmat adott a kásapénz szedésére. Ilyenkor a gazdasszony a vőféllyel körbejártak. A gazdasszony kezét bekötözték, a vőfély pedig pénzt kért a gyógyítás költségeire hivatkozva.
A fénypontja a lakodalomnak a menyasszonytánc volt, mely az ara utolsó tánca volt leányként. A vőfély vagy a násznagy jelentette be és kezdte is meg a táncot. Ezt követte a lakodalmi tisztségek hierarchiája szerint a többiek és végül a vendégek.
Éjfélkor öltötte fel a menyasszony a piros menyecske ruháját, ezzel jelezvén, hogy férjes asszonnyá vált.
Legvégül pedig következett az elhálás, amikor is az ifjú párt elzárták egy helységben, hogy megtörténhessen a nászéjszaka. A nászágyba a vendégek zaj keltő tárgyakat dudgdostak, hogy megakadályozzák a nászéjszaka elhálását ill. azért, hogy jót mulassanak rajta. A szüzesség elvesztését jelző véres lepedőt pedig közszemlére tették bizonyos körökben. Amennyiben a szüzességnek nem volt tanúbizonysága, úgy a vőlegény kártérítést követelhetett.
A lakodalmat követő hajnalon került sor az ún. tyúkverőre. A legkitartóbb vendégek hazafelé nagy lármát, zajt csaptak, hogy a már korábban hazament vendégeket felébresszék és visszavigyék a mulatságba ill. megdézsmálták azok kamráját. Hogy ne derüljön ki a kilétük, sokszor jelmezt öltöttek magukra.
Az esküvőt követő vasárnap az ifjú pár elment a templomba (ún. asszony avatás), ahova az ifjú asszony a legdíszesebb ruháját vette fel és már nem a lányok, hanem az asszonyok padjában foglalt helyet, az ifjú férj pedig az édesapja mellett a családi padban.
És végül néhány szokás és babona:
- annyi évet él majd boldog házasságban a pár, ahány gomb van a menyasszonyi ruhán
- a gyöngyök a könnyeket szimbolizálják. A babona szerint aki az esküvője napján gyöngyöt visel, sokat sír majd a házasság alatt, ezért nem szokott a menyasszony gyöngyöt viselni az esküvőn
- fátylat csak a menyasszony hordhatja, mert a babona szerint az a koszorúslány, aki felpróbálja a fátylát, elcsábítja majd az ifjú férjet (régi szokás szerint a menyasszonyi fátylat elteszik a gyermek keresztelőjére. Ha a keresztelőt követően a fátyollal letakaranak egy tükröt, a gyermek híú lesz)
- elterjedt szokás, hogy menyasszony ruhájába vagy cipőjébe pénzérmét tesznek, mely a jólétet biztosítja
- hagyományok szerint az ifjú férj ölébe kapja asszonyát, amikor először lépik át házasként közös otthonuk küszöbét, mert ha beléptekor a menyasszony elbotlik, az rosszat jelent (mivel egy babona szerint szerint az ifjú párra leselkedő rossz szellemek a küszöb alatt bújnak meg)
- régi szokás szerint menyasszonynak az esküvője napján viselnie kell: valami régit, – ez jelzi a menyasszony hajadon életét -, valami újat– ez jelzi, hogy életében új fejezet kezdődik – valami kéket– ez szimbolizálja a hűséget és a tisztaságot- és valamit amit kölcsönkért - ez barátságot és a szerelmet jelképezi.
Hogy a paletta sötét színei ne maradjanak kihasználatlanok, így most nézzünk meg egy variációt arra is! Vannak lányok, akik a hétköznapokon is sminkelik magukat, kik erősebben, kik kevésbé. Ezen a kombináción lehet sokan felhúzzák a szemöldöküket és magukban megjegyzik "szép, szép! Na, de egy esküvőre!" Tudni kell, hogy mindenkinek más a sok. Azok a lányok, akik hétköznapokon erősen sminkelik magukat, azok egy egészen szolid sminkkel szinte "meztelennek" érzik magukat. 
Sokáig foglalkoztatott egy gondolat, hogyha egy gót menyasszonyt kellene kisminkelni, vajon hogyan tenném. Nekem még ez is belefér ebbe a palettába. 
