A mai világban valahogy mindenki a nyárra igyekszik időzíteni az esküvőjét, pedig régen a menyegzőket ősszel, betakarítás után tartották. 

 A menyasszonyi ruhák színe sokáig fekete volt hazánkban is, sőt faluhelyen nem is volt külön menyasszonyi ruha, hanem a lányok a legszebb ruhájukban mentek férjhez. A fehér szín csak az I. világháború után kezdett el teret hódítani.

  A menyasszonyok fejdísze egy mirtusz koszorú volt, amit az ártatlanság jelképeként viseltek és csak azok viselhették, akik érintetlenül mentek férjhez. Esküvő után a koszorút levették, a menyasszony haját az idősebb asszonyok kontyba kötötték ( ez az ún. kontyolás), fejére főkötőt tettek (innen ered a "bekötik a fejét" kifejezés), ezzel is kimutatva, hogy a leányból asszony lett. A mirtusz koszorút az ifjú pár a szobájuk falára akasztották dísznek és halálukig megőrizték. A vőlegény és násznép ruhájára, menyasszony csokrába rozmaringot  fűztek, mely a népi szokás szerint a hűség jelképe. 

Kontyolás

 A hazai szokások szerint a vőlegény és menyasszony násznépe külön - külön vonult a templomhoz, miután a vőfély kikérte a menyasszonyt a lányos háztól. A papnak italt és sütemény vittek ajándékba, amiből a hívatlan vendégek is kaptak. 

 A mai szokásoktól eltérően a menyasszony és a vőlegény a hittételt követően külön- külön mentek haza a saját házukba, ahol ünnepi fogadás várt rájuk. Ezt követte a menyasszony búcsúztatása, amikor is az ifjú ara búcsút vett a családtól, barátoktól, szomszédoktól, amit általában a vőfély tett meg verses formában.

 Az események sora a vőlegény házánál folytatódott, ahol a szomszédoktól, barátoktól kapott bútorokkal készültek a vendégek fogadására. Itt került sor a leány hozományának átadására is, amely felett az ifjú férj rendelkezett.

 A lakodalomra este került csak sor. Falvakban sokáig lakodalmas sátrat állítottak. A lakodalmas házat feldíszítették, zöld ágakból kaput készítettek, ami a természet megújulását valamint a termékenységet jelképezték és rontás elhárító szerepet tulajdonítottak neki. 

 Zöld ágakat nem csak kapu készítésére használtak fel, hanem az ún. lakodalmi kalácsban is szerepet kapott díszítőelemként. Ebből a kalácsból minden vendégnek kellett, hogy jusson, még azoknak a családtagoknak is, akik nem mentek el az esküvőre valamilyen okból kifolyólag. Ezt a kalácsot általában a keresztszülők készítették el. 

 A vacsora tejbekásával zárult, mely alkalmat adott a kásapénz szedésére. Ilyenkor a gazdasszony a vőféllyel körbejártak. A gazdasszony kezét bekötözték, a vőfély pedig pénzt kért a gyógyítás költségeire hivatkozva. 

 A fénypontja a lakodalomnak a menyasszonytánc volt, mely az ara utolsó tánca volt leányként. A vőfély vagy a násznagy jelentette be és kezdte is meg a táncot. Ezt követte a lakodalmi tisztségek hierarchiája szerint a többiek és végül a vendégek.  

 Éjfélkor öltötte fel a menyasszony a piros menyecske ruháját, ezzel jelezvén, hogy férjes asszonnyá vált. 

 Legvégül pedig következett az elhálás, amikor is az ifjú párt elzárták egy helységben, hogy megtörténhessen a nászéjszaka. A nászágyba a vendégek zaj keltő tárgyakat dudgdostak, hogy megakadályozzák a nászéjszaka elhálását ill. azért, hogy jót mulassanak rajta. A szüzesség elvesztését jelző véres lepedőt pedig közszemlére tették bizonyos körökben. Amennyiben a szüzességnek nem volt tanúbizonysága, úgy a vőlegény kártérítést követelhetett. 

 A lakodalmat követő hajnalon került sor az ún. tyúkverőre. A legkitartóbb vendégek hazafelé nagy lármát, zajt csaptak, hogy a már korábban hazament vendégeket felébresszék és visszavigyék a mulatságba ill. megdézsmálták azok kamráját. Hogy ne derüljön ki a kilétük, sokszor jelmezt öltöttek magukra. 

 Az esküvőt követő vasárnap az ifjú pár elment a templomba (ún. asszony avatás), ahova az ifjú asszony a legdíszesebb ruháját vette fel és már nem a lányok, hanem az asszonyok padjában foglalt helyet, az ifjú férj pedig az édesapja mellett a családi padban. 

És végül néhány szokás és babona:  

- annyi évet él majd boldog házasságban a pár, ahány gomb van a menyasszonyi ruhán

- a gyöngyök a könnyeket szimbolizálják. A babona szerint aki az esküvője napján gyöngyöt visel, sokat sír majd a házasság alatt, ezért nem szokott a menyasszony gyöngyöt viselni az esküvőn

- fátylat csak a menyasszony hordhatja, mert a babona szerint az a koszorúslány, aki felpróbálja a fátylát, elcsábítja majd az ifjú férjet (régi szokás szerint a menyasszonyi fátylat elteszik a gyermek keresztelőjére. Ha a keresztelőt követően a fátyollal letakaranak egy tükröt, a gyermek híú lesz)

- elterjedt szokás, hogy menyasszony ruhájába vagy cipőjébe pénzérmét tesznek, mely a jólétet biztosítja

- hagyományok szerint az ifjú férj ölébe kapja asszonyát, amikor először lépik át házasként közös otthonuk küszöbét, mert ha beléptekor a menyasszony elbotlik, az rosszat jelent (mivel egy babona szerint szerint az ifjú párra leselkedő rossz szellemek a küszöb alatt bújnak meg) 

 - régi szokás szerint menyasszonynak az esküvője napján viselnie kell: valami régit, – ez jelzi a menyasszony hajadon életét -, valami újat– ez jelzi, hogy életében új fejezet kezdődik – valami kéket– ez szimbolizálja a hűséget és a tisztaságot- és valamit amit kölcsönkért - ez barátságot és a szerelmet jelképezi.