The Bride - Esküvői trendek

The Bride - Esküvői trendek

Esküvői cipők gyöngyszeme! - Esküvő Tündér

2017. június 20. - The Bride

  eskuvotunder2.jpg

  A mai napon teljesen véletlenül ( bár szerintünk véletlenek nincsenek) botlottunk bele ebbe a kis ékszerdobozba. Olyannyira fellelkesültünk, hogy azonnal meg akartuk osztani veletek az örömünket és egy rögtönzött, élő videót készítettünk facebook oldalunkra a boltban, hogy TI is lássátok, amit mi is alig bírtunk elhinni a saját szemünknek!

  Hogy miért is érdekes ez a bolt? 

 Korábban már írtunk róla, hogy mennyire nehéz itthon jó, szép, kényelmes alkalmi cipőt találnia egy menyasszonynak. Nagy örömünkre mások is így gondolták és ennek apropójaként született meg ez a kis bolt a Szív utcában, ahol szebbnél szebb cipők közül válogathat a kedves érdeklődő!

A bolt kis ékszerei: 

- Badgley- Mischka: Hollywood kedvenc designer párosának alkalmi cipői. Idézve a 40-es évek csillogó Hollywoodját, párosítva a mai modern, egyszerű és elegáns vonalakkal.
A cipők talpa bőrből készül, így biztosítva extra kényelmet viselőjének. Külön jó, hogy nem csak a klasszikus fehér színben kaphatóak, hanem (mint ahogy azt már a menyasszonyi ruhák tekintetében is megfigyelhető) különböző színekben is találhatunk ruhánkhoz illőt. Összeválogattunk párat Nektek a kínálatukból!

Paradox London PINK: 2005 óta zsinórban hozza el a legjobb menyasszonyi cipő díjat! Modelljei fiatalosak, divatosak és a talpuk egy extra betétnek köszönhetően válik egészen puhává. További különlegességük, hogy selyemszatén anyaguk kérésre festhetőek az általad megadott színre! 

 

Ami még megfogott minket, hogy nagyon sok apróságot kínál az esküvőre készülőknek. Legyen az esküvői lábdísz, cipőklipsz, vagy akár cipőtalp matrica. Érdemes ellátogatni weboldalukra! Itt kedvetekre böngészhettek és ha már megvan a kiszemelt darab, akkor irány a Szív utca, ahol egy nagyon segítőkész eladó várja a megvalósításra váró elképzeléseket! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Top 10 játékötlet lánybúcsúhoz!

lanybucsucimlap.jpg

 

 Korábbi bejegyzésünk az aktív lánybúcsú lehetőségekről szólt, de ne feledkezzünk meg azokról sem, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak, vagy nem akarnak aktívan ünnepelni. 
 Otthon vagy (ha nem szeretnénk a party után takarítani) egy rendezvényteremben is lehet vidám, hangulatos lánybúcsút tartani. Itt is csak a saját képzeletünk szabhat határt. Mi összegyűjtöttük a számunkra legkedvesebb, top10-es játékötletet! Előtte azonban nem árt koccintani a menyasszony egészségére! 

Már az italok  stílusos szervírozása is nagyon sokat dobhat még egy zárt terű rendezvényen is!

lanybucsuitalvege.jpg

És ha már mindenkinek megvan az itala és kényelembe helyezte magát, lássuk a mi TOP 10 játékunkat: 

1) Vegyél egy gyűrűt! 

vegyel_egy_gyurut.jpg

 Még az ital mellé kioszthattok minden résztvevőnek egy darab játék gyűrűt és egy listát, hogy mely szó / szavak nem hangozhatnak el aznap a party idején. Aki rajtakap valakit azon, hogy kimondta a tiltott szót, az elkéri a gyűrűt a rajtakapott vétkestől. Az nyer, akinek a nap végére a legtöbb gyűrűje jött össze! 

2) "Ki vagyok én?" játék:

lanybucsumemoria.jpg

  Bemelegítésnek talán ez a játék a legjobb választás! Előfordulhat ugyanis, hogy nem mindenki ismer mindenkit a társaságban! E játék segítségével pedig némi képet kaphattok egymásról és remélhetőleg mindenkinek van legalább egy vicces története a menyasszonnyal kapcsolatosan, ami tovább oldja a hangulatot!
 A játék lényege: mindenki kap egy lapot, amire felír egy vicces/ kedves / spicces / esetleg kínos történetet a menyasszonyról. A megírt lapokat összegyűjtitek és átadjátok a menyasszonynak, akinek ki kell találnia, hogy ki írta a sorokat (ha még emlékszik rá :-D ) ill. el kell mesélnie a csapat többi tagjának az ominózus történetet! 
A játék során (a menyasszony arcáról) készült fotókkal kiegészített mappába fűzhetitek / ragaszthatjátok be a leírt történeteket, ami örök emlék marad. 

3) Mr & Mrs Quiz

kviz.jpg

 

 Állítsatok össze egy kérdőívet a menyasszonnyal, a vőlegénnyel ill. a jegyespár kapcsolatával összefüggésben. A kérdőíven szereplő kérdéseket tegyétek fel a vőlegénynek és rögzítsétek a válaszokat (rutinosabbak akár videóra is vehetik). A lánybúcsún pedig ugyanezeket a kérdéseket feltehetitek a menyasszonynak. Minden kérdés után pedig bejátszhatjátok a vőlegény válaszát! Minden helyes válasz egy pontot ér. 
1-2 kérdés ötlet: hol ismerkedtetek meg? Melyik a kedvenc testrésze a partnerednek? Mi a legidegesítőbb szokása? Kedvenc könyv / film? A vőlegény kidobhatna valamit a gardróbodból, mi lenne az? Mikor van az évfordulótok? 

4 ) WC papír couture


wcpapirruha.jpg
 Valljuk be, hogy kislányként (de akár nagylányként is) szinte mindenki megtervezte már gondolatban az esküvőjét. Azon belül is főként a ruháját. Eljött az idő, hogy az álom esküvői ruha ne csak gondolatban, hanem a valóságban is "testet öltsön". A játék lényege, hogy akár csapatonként, de akár egyénileg is mindenki kap pár tekercs wc papírt és 15 percet, hogy megalkossa álmai menyasszonyi ruháját. A 15 perc letelte után pedig indulhat a divatbemutató! Ha ez a játék kellően későn kerül elő a zsákból, garantáltan haute couture-ok fognak születni! 

5 ) Rúzsozásra fel!

 ruzsozas.jpg

 Ha elkészültetek a ruhával tegyétek fel az I-re a pontot! Mégpedig egy mindent elsöprő vörös rúzzsal! Kössétek be egymás szemét éééééssss RAJTA! Indulhat egymás, csukott szemmel való rúzsozása!

6 ) Shake it! 

junkinthetrunk.jpg

 

 Az előző két játékban már teljes díszben álltok a bulira. Mi más jöhetne, mint a tánc?
A játék nagyon egyszerű: vegyünk egy üres papírzsepis dobozt, töltsük meg ping-pong labdákkal. Tegyük a megtöltött dobozokat a derekunkra és kedvenc slágerünkre indulhat a TÁNC! A lényeg, hogy a labdák kipotyogjanak a dobozból. Az nyer, akinek elsőként ürül ki a doboza! 

7 ) Gurítsd át!

guritsd_at.jpg

 A játék lényegét a képek már elárulják! Köss egy banánt a derekadra úgy, hogy az leérjen a földig. A szoba egyik végéből gurítsd át a másik végébe, bele egy hullahopp karikába a narancsot úgy, hogy csak a banánnal érhetsz hozzá!

8 ) Fűzd fel! 

fuzos.jpg

  A lányokat párba állítjuk. Az egyik térde közé egy seprű nyelet, a másik térde közé egy wc papírgurigát teszünk. Feladat, hogy a seprűnyélre fűzzük fel a gurigát. Az a csapat nyer, akinek a leggyorsabban sikerült a feladat!

9 ) Én soha....

en_soha.jpg

 Mindenkinek osszatok ki 20 db érmét és középre tegyetek le egy perselyt vagy egy tálkát! A kört a legfiatalabb kezdje! Mondjon egy olyan dolgot, amit még soha nem csinált életében (pl. én még soha nem aludtam el a moziban). A többiek pedig, annak akinek volt már olyan kalandja, tegyen be egy érmét a perselybe. A nyertest magatok között döntsétek el: vagy azt díjazzátok, aki rengeteg turpisságban részt vett, vagy azt, aki konszolidáltan élte életét (ezidáig :-D )!  

 

10) Kívánságok

kivansagok.jpg

Végül, de nem utolsó sorban mindenki írjon egy-egy jókívánságot, egy útravalót a házassághoz, amit egy üvegben (díszdobozban) összegyűjtve "vihet magával" a menyasszony. 

  Ha részt vettél valami őrült jó lánybúcsúban, kérjük meséld el nekünk! Címünk: info@thebride.eu! 
Amennyiben segítséget kérnél dekorációban, ötletekben vagy akár a lánybúcsú sminketeket nem egymásnak akarjátok elkészíteni és szeretnétek egy nagyon vidám csapatképet magatokról a buli indulásakor, akkor is keressetek bátran! :-D 

 

Képek forrása: pinterest

Ötletbörze lánybúcsúhoz!

18289889_10155426753820676_250708000_o.jpg A szingli életünk méltó zárásaként ne feledkezzünk meg a lánybúcsúról sem! Ez az utolsó lehetőség arra, hogy a legjobb barátnőinkkel együtt, önfeledten átmulassuk az éjszakát!
 Vannak, akik zajosabban és vannak, akik csendesebben szeretnek búcsút inteni lány életüknek!
Összegyűjtöttünk pár lehetőséget, hogy a mai világban mi mindennel lehet felejthetetlenné tenni ezt a napot

1) Vitorlázás a Balatonon

lanybucsuyacht.jpg

   A nyár, a víz ill. a fesztiválok szerelmeseinek nagyon jó választás lehet a Balaton egy lánybúcsú megtartására. Itt ugyanis akadnak hajók, melyek bérelhetőek eme jeles alkalomra és komplett szolgáltatással várják az önfeledt kikapcsolódni vágyókat! 

2) Lóra fel!

lanybucsulovas.jpg

  Egy másik fergeteges lehetőség a lovak szerelmeseinek szól! Van, ahol tárt karokkal várják azokat a csoportokat, akik egy lovas élménnyel gazdagabban szeretnék ünnepelni ezt a napot. Mielőtt még azt gondolnánk, hogy egy hagyományos lovaglással eltöltött programról van szó, azt ki kell ábrándítanunk. Itt ugyanis komplett ügyességi feladatokkal, vetélkedőkkel várják a lelkes vállalkozó szellemű csapatokat! Az sem jelent akadályt, ha valaki még nem ült életében lovon! Hajrá lányok! 

3) Szabadulj ki!

lanybucsu_szabadulo_szoba.jpg
 Azoknak ajánljuk, akik esetleg a többet ésszel, mint erővel elvet alapul véve keresik a maguknak való programot! Ugyanis se szeri se száma már a szabaduló szobáknak! Érdemes körbenézni közöttük, mert van olyan hely is, amelyik lánybúcsúknak is otthont ad! Ráadásul a játékot is a menyasszony személyére szabják!

4) Tükröm, tükröm mondd meg nékem!

lanybucsuszepseg.jpg

 Ha azok táborát erősíted, akik sokkal inkább az esti party előtt inkább relaxálnának és szakemberek segítő kezei alatt készülnének fel az estére, azoknak van lehetőségük kozmetikába bejelentkezni, hogy kipihenten, a legnagyobb pompával lehessen nekiindulni az éjszakának. Míg egyikőtök a kozmetikában szépül, addig a másik akár a masszázsban, akár a manikűrben készülődhet. Mindezt egy pezsgő kíséretében, egymással elcsevegve. Gyerünk lányok, vegyétek birtokba a kozmetikát!!!

5) Rúdtánc!

lanybucsurudtanc.jpg

 A rúdtánc mára már szinte fénykorát éli! Valljuk be lányok, titkon szinte mindenki kipróbálná, hogy milyen is lehet! Egy lánybúcsú pedig remek alkalmat ad arra, hogy kicsit kibújva megszokott szerepünkből belekóstoljunk egy másik világba. Pezsgő, tánckoreográfia, oklevél! Kell ennél több? 

6) Kalandra fel!

lanybucsukalandpark.jpg

 Az igazi kihívások szerelmeseinek lehetőségük van már kalandparkokban is lánybúcsút tartani! Felkészülten, kifejezetten lánybúcsúra szabva várják a kúszni, mászni, lógni, lendülni vágyókat! :-D

 Természetesen még hosszan lehetne folytatni a sort, hisz jobbnál jobb lehetőségeket kínálnak különböző szolgáltató egységek! Már csak a fantáziánk szabhat határt!
 Számunkra ezek voltak a legkedvesebbek és legviccesebbek! Ami a legfontosabb: nem a hagyományos, limuzinozós, óvszert árulós fajta!
 Reméljük sikerült néhány ötletet adni ahhoz, hogy mivel tudnátok színesebbé tenni barátnőtök lánybúcsúját! A következő bejegyzésünkben pedig a "kötelező" játékokon felüli kihívásokról fogunk írni! 

Ha esetleg valakinek valami nagyon különleges lánybúcsúban volt része és megosztaná velünk, szívesen vennénk! :-D

Végül pedig NE feledjétek: 

“Az egyetlen, ami rosszabb a rituáléknál az, ha már nem adunk a rituálékra sem. (Született feleségek)

 

Képek forrása: pinterest

Elindult a youtube csatornánk!

18193303_1308805415855686_3656340538459345455_o.jpg

  Mostanában akadoznak a bejegyzések, de rengeteg a dolog a házunk táján. Hamarosan jövünk egy-két újdonsággal is!

Most szeretnénk elújságolni, hogy létrehoztuk youtube csatornánkat, ahová majd idővel tennénk fel videókat munkáinkról, eseményeinkről! 
 Elsőnek egy kendőzetlen (értsd. filter mentes) werk videóval készültünk, amit egy előtte, utána fotózás keretén készítettünk! Mert a kulisszák mögött történnek a legérdekesebb dolgok!  Fogadjátok szeretettel! 

2017 hajtrendje menyasszonyokra szabva!

 00.jpg

 Esküvői anyagokat elnézegetve (legyen szó akár hirdetésről, akár look bookról, akár fotós referencia anyagáról és természetesen folytatódhatna még a sor) azt vehetjük észre, hogy a menyasszonyok szinte mindig, mindenhol hosszú hajjal láthatóak. Senki nem számol azokkal, akik esetleg a teljesen rövid vagy a középhosszú fazon kedvelői.
 A 2017-es hajtrendeket elnézegetve pedig azt láthatjuk, hogy az év legstílusosabb hajhossza a félhosszú haj, mely hossz nem csak a hétköznapokon, de a Nagy Napon is trendi tud lenni. Semmi szükség a póthajra illetve hajhosszabbításra!
 A hossz trendisége mellett, nem utolsó szempont az sem, hogy akár magunknak is elkészíthetjük a hajat az esküvőre, akár úgy, ahogy a mindennapokban szoktuk és ahhoz igazítjuk az álom esküvőnket!

 A következő összeállításokkal szeretnénk inspirálni titeket arra az esetre, ha a frizura a meghatározó! A frizura a kiindulási pont az esküvői outfit megtervezésekor! 
Vigyázat! A klasszikus menyasszonyi összeállításoktól teljesen elrugaszkodott összeállítások jönnek, a mi a nyugalom megzavarására adhat okot egyeseknél! :-D 

 

 

1. Boho bride style : laza hullámos, kissé rendezetlen hatású haj, melyhez mi egy színes virágos fejdíszt álmodtunk meg. A tavaszias színek visszaköszönnek a fejdíszen és a csokron is, ami - zseniális ötletként - egy fagyi tölcsérbe van beleépítve. Ezzel is fokozva ezt a bohém stílust. A ruha egy letisztult, spagetti pántos , egyenes szabású ruha, ami enyhén követi a test vonalait. A cipő pedig összhangban van a szem alá festett csillagokkal és a tavaszias virágokkal.
17390529_10155282839465676_5490186259900872466_o.jpg2. Dotted bride style : Pöttyök minden mennyiségben! A 2017-es menyasszonyi ruha trendekben szintén szerepelnek a pöttyök, így bátran öltözzünk pöttyösbe a Nagy napon is! Laza hullámos, természetes haj, amit feldob pár hajtű gyöngy. A fekete fehér tusvonal harmonizál a ruhával: a fekete masnival és a pöttyös cipővel, kiegészítőkkel.

17358647_10155283110855676_2959874054052580784_o.jpg3. Festival bride style :  Kizárólag bevállalósabb, extrémebb menyasszonyoknak! :-D  
 A rövid, tejfölszőke hajat egy pasztell, virágos fejdísszel egészítsük ki! Vegyünk fel hozzá egy laza horgolt ruhát és máris fesztivál hangulatban kerülhetünk. A bőrkabát is egy fontos kelléke ennek a stílusnak! Ugyanúgy, mint a bakancs. A bőrkabátra valamint a bakancsra festett virágok lágyítják ezt a szettet és összhangban vannak a fejdísszel is. Mindig is hangsúlyozzuk, hogy fontosak a részletek! Ennek fényében nem árt megfigyelni az általunk választott combfixet, ami itt - nem hagyományos módon - láncból készült. Ezzel is visszaadva a fesztivál hangulatot.
Jön a jó idő! Tessék kibontakozni fesztiválozó menyasszonyok!!! :D

17349775_10155283051260676_1780284638448531270_o.jpg

 

4. Floral bride style : Ezt a hajat a fonat kedvelőinek ajánlom! Olyan menyasszonyoknak akik mindig is fonattal és virággal a hajukban képzelték el magukat az esküvőjükön. Jó hír, hogy félhosszú hajból is könnyen elkészíthető! Azonban, ha nem csak a hajadban, hanem tetőtől talpig szeretnél virágba borulni, akkor miért is ne! 2017-es trendek ennek az elképzelésnek is teret engednek. Bátran válassz egy virágos ruhát, hisz egy esküvőn  a virágból sosem elég ! :D

17492546_10155282889590676_3123440441858039780_o.jpg

5. Hipster bride style : a hipster stílushoz párosulhat egy extrémebb hajszín, akár egy púder! Ehhez a színhez pedig egy finom hullám a legjobb párosítás egy menyasszony esetén! A tökéletes összhatáshoz a hajszínnel megegyező színű virágcsokrok illik! A ruhánál is el lehet rugaszkodni! Válasszunk akár klasszikustól nagyban eltérő anyagút, vagy akár extrémebb szabásút! Jó kiegészítő lehet akár egy kalap is !

17436206_10155282693525676_3274273236640372381_o.jpg

6. Pastell bride style : a fonat egy másik formája , ami szintén megoldható egy félhosszú hajból. A lágy pasztell színekhez egy szintén lágy, könnyed ruhát álmodtunk meg. Anyagában csipke és tüll, hátán mély kivágással, mely ellensúlyozza a hajfonat visszafogottságát! A pasztell színekhez én egy szintén pasztell csokrot ajánlanék, hogy még lágyabb, még finomabb legyen az összhatás.

17389154_10155282775525676_2055358191023967323_o.jpg

 
Reméljük sikerült megmozgatni a fantáziátokat! Ha valamiben picit is elbizonytalanodtál, keress bátran minket! Biztos találunk megoldást a Te elképzeléseidhez is! :-D

Szépség és a szörnyeteg! Esküvő, ahogy mi látjuk!

17240706_10155239287700676_8035628091428589792_o.jpg

 Vannak országok, ahol már megkezdődtek a Szépség és a szörnyeteg premier vetítései, mely hamarosan hazánkba is elér! Mi már alig várjuk!


 Bevalljuk, nem csupán magáért a meséért ill. a technikai megoldások által nyújtotta csodáért vagyunk ilyen nagy várakozással! Minket ugyanis megmozgat a díszleten keresztül, a sminkeken, ruhákon át a frizuráig minden.
 Ha körbenézünk a nagy világban láthatjuk, hogy a Szépség és a Szörnyeteg láz mindenhol jelen van és többeket megmozgat! Így például a Dior házat is, aki elkészítette Emma Watson híres sárga ruháját, melyet egy felolvasási esten viselt New Yorkban. 

emma_watson_dior.jpg
 
 Hogy az izgatott, várakozással teli idő is hasznosan teljen, eljátszottunk a gondolattal, hogyha valaki ennek a mesének a legnagyobb rajongója és a Nagy Napját is ennek a mesének a bűvkörében szeretné megélni, akkor mit is mondanánk neki mi. 

A hangsúlyt az ifjú párra helyeztük elsősorban, hisz ez a mi szakterületünk.

 A mesének visszatérő és fontos eleme a rózsa, melyet Belle kér édesapjától ajándékként. A rózsa mely  végül veszélybe sodorja édesapját és egyúttal meghatározza főhősünk sorsát is.

 A menyasszony ruhájának kiválasztásához is ez adta a támpontot. Hosszas keresgélés eredményeként ezt a Marchesa, rózsákkal díszített esküvői ruhát választottuk. A ruha, sziluettjének köszönhetően, a legtöbb testalkaton jól mutat. Kiegészítőnek egy arany színű, rózsa díszítésű karkötőt és egy arany cipőt választottunk. Hogy teljes tudjon lenni az összhang menyasszonyi csokor tekintetében választásunk egy csupa vörös rózsákból álló körcsokorra esett.  

17349483_10155263626090676_329109893_o.jpg

 Sminkben is megjelenik az arany! A szemhéjat arany szemhéjporral emeljük ki, amit egy leheletnyi, matt barnával dolgozunk el. Mindezek mellett egy erősebb tusvonallal adunk hangsúlyt a tekintetnek. A szájra természetesen a csokorral harmonizáló vörös rúzs kerül! 
 A haj tekintetében mindenképp maradunk egy romantikus félig feltűzött frizuránál. 
17311495_10155263772090676_1863567241_o.jpg

 Ne feledkezzünk meg a vőlegényről sem!
Karizmatikus megjelenést biztosít számára a kéknek ez az élénkebb árnyalata! Nyakkendőnek is lehet egyszínű kéket választani! Ez a fajta monokronitás most nagy népszerűségnek örvend. Ráadásul, ellentétben a greeneryvel, itt nem annyira vibráló az összhatás. Ha valaki férfiként is jobban szeretné hangsúlyozni esküvője tematikáját, úgy azoknak ajánljuk a kék alapon apró rózsafejes nyakkendőt, mely egyáltalán nem teszi femininné a megjelenést. A zakó hajtókájára feltűzendő virág piros színe harmonizál a nyakkendővel valamint a menyasszony csokrával, díszítése pedig ez esetben az elengedhetetlen arany selyem. Ehhez a megjelenéshez ez a sárgás barna cipő illik, mely lágyítja a kék monokronitást ezáltal is feltéve a pontot a tökéletes összhangra. 
ffi_style_szepseghez.jpg

  Az ifjú páron túl úgy gondoltuk, hogy nem feledkezünk meg a koszorúslányokról sem!
 Nekik egy sárga ruhát álmodtunk meg arany, nagyon aprólékosan díszített cipővel (érdemes megfigyelni a cipő talpát is, melyet a tervező a mesebeli főszereplők képével színesített).  Azért is esett választásunk erre  a színre, mert egyfelől a sárga a film domináns színe a piros és kék mellett illetve így lesz teljes az összhatás mind a vőlegénnyel, mind pedig a menyasszonnyal. Kiegészítőnek nem túl hivalkodó arany rózsa karkötőt és a meséből oly jellegzetes, örök életű rózsából készült láncot tettünk.
17191870_10155239169430676_3144596487384982367_o.jpg

  Bízunk benne, hogy sok jövendőbelinek megragadta a fantáziáját a tematikus esküvő gondolata! Minket teljesen elbűvöl annak a lehetősége, hogy egy hagyományos esküvő helyett egy mesében csöppenhetünk és gyermeki önfeledtségben tölthetünk pár órát barátaink, szeretteink körében. 

 Ha voltál esetleg tematikus esküvőn, szívesen vennénk az élménybeszámolódat!

 

2017 legnagyobb esküvői trendjei!

2017_wedding_trends.jpg
 Idén lesz az esküvőd ? Szeretnél már valami újat, valami érdekeset, valamit, ami nem régóta elcsépelt? Ha a feltett kérdésekre igennel válaszoltál, akkor ezekre az új trendekre érdemes odafigyelned!
Egyiket- másikat kicsit túlzónak érezheted, de van közöttünk olyan is, ami a Te ünnepedet is személyessé teheti! 

1) Színek!

 Idén a korábbi évek pasztell és natúr színeivel ellentétben az erőteljes, vidám színek kerülnek előtérbe! Legyen szó dekorációról, tortáról vagy akár a menyasszony csokráról!
Hisz ne feledjük, 2017 pantone színe a : greenery
szinek_2017.jpg
                Kép forrása: pinterest

2) Játékok

Mi sem jobb a vendégek közötti távolság legyőzésére, mint az önfeledt JÁTÉK. Hullahopp verseny, limbóhintó vagy akár zsákban futás! A játékok tárháza végtelen! A választás saját habitusunktól és leleményességünktől függ csupán.
 Ezek a játékok a vendégek közötti távolság oldásán túl arra is jó, hogy a két fél családja jobban megismerje egymást ill. nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a kisebbeknek is egy felejthetetlen élményt nyújt. 

wedding_trend_2017_jatek.jpg            Kép forrása: pinterest
 
3) Megkevert, felpezsdített ceremónia

  A ceremónia lefolyásának klasszikus változata mindig is nagyon népszerű lesz a házasulandók körében, azonban némi csavarral, fűszerezéssel ez a rész is felpezsdíthető!
A fogadalomtételhez ültesd vendégeidet a megszokott soros ültetés helyett kör-körös ültetéssel! Ezzel sokkal bensőségesebbé, meghittebbé teheted azt. 
A boldogító "Igen" előtt egy koktél? Miért is ne!!! Egy közösen elfogyasztott ital oldja a hangulatot és az Igen elhangzása után a teljes násznép boldogan emelheti poharát az ifjú párra!

ultetesi_trend.jpg

2017cocktail.jpgKépek forrása: pinterest

4) Színes desszertek

  Esküvői torta, vaníliás karika, pogácsa! Ez mind szép és jó, DE mi lenne, ha feldobnánk valami újjal, valami izgalmassal? Egy olyan desszerttel, ami nem csak a felnőtteket tudja lázba hozni, hanem az esküvőn részt vevő gyerekeket is. Mindig, mindenhol, szinte minden alkalommal. :-D Ez pedig nem más, mint a fánk! De nem akármilyen fánk!!!! Van itt karamellás fánk, kávés-csokis fánk, fánk szendvics! Bármi, mi szem szájnak ingere. A díszítésük pedig hihetetlen formákat tud ölteni. Természetesen alkalomhoz illően! 

img_7584.JPG Kép forrása: Ohh la la creative bakery 

5) Mozgó lakoma!

  Az ételek milyenségén túl egyre nagyobb hangsúlyt kap azok szervírozása is! Pl. egy ilyen bringás megoldás igazi színfoltja lehet egy esküvőnek! Akár a fánkok szervírozására is! :-D

wedding_trend_2017.jpg

 

6) Grandiózus távozás

 Emlékeztek még a klasszikus, üres konzervdobozos, autóra felkötős irány a mézeshetek esküvői jelenetekre? Akkor most gyorsan töröljétek! 2017-ben mindenképp valami különleges módját válasszátok az útra kelésnek! Történjen az helikopterrel vagy akár motorral!

grandiozus_tavozas2.jpgKép forrása: pinterest

7) Party portré 

 Mit nekünk idén photo booth? Sokkal inkább festő művész! Kellő humora van annak, aki ezt kitalálta. Legalábbis mi így ítéltük meg, mikor megláttuk 2017 legfelkapottabb trendjei között. 

wedding_painter.jpgKép forrása: pinterest

 

 Bízunk benne, hogy az itt felsorolt lehetőségek további lendületet / inspirációt adtak a készülődéshez! Ha bármelyik is felmerült valakinél ezek közül vagy esetleg már volt hasonló élményben része, ne tartsa vissza! Szívesen várjuk a történeteket blog oldalunkon vagy face oldalunkon üzenetben!

 

Wedding greenery! - Ismerkedjünk meg az idei év egyik nagy trendjével!

zold_eskuvo.jpg

 

 Mint ahogy azt sokan tudjátok, minden évnek megvan az előre meghatározott divatszíne. 2017-ben ez nem más, mint a zöld! Nem is akármilyen zöld! A hivatalos, angol nevén: greenery. 

greenery_panton_1.jpg
 Ahogy azt a képen is láthatjátok ez egy nagyon élénk zöld szín, melyben van némi sárgás árnyalat is. Sokan megdöbbenve álltak e szín előtt. Mi azonban megláttuk benne a lehetőséget az esküvő terén is. 
 És hogy miért gondoltuk azt, hogy jó választás egy esküvőre? 

 Hát azért, mert ez a szín az "új kezdet szimbóluma".  
Kicsit szentimentális az igaz, de mikor legyen az ember szentimentális, ha nem egy esküvőn?!

 Hogy tovább fokozzuk a kedélyeket, gondoltunk egy merészet és virtuálisan a vőlegényt "bújtattuk" a zöld különböző árnyalataiba! És miért is ne tettük volna? 
   


 Egy jól megválasztott zöld szín komolyságot ad, mely egy magasabb szintre emeli a viselője megjelenését. 

 Viszont nem egyszerű kiválasztani a megfelelő színárnyalatot! Fontos tudni,hogy melyik zöld az, ami illik hozzánk és melyik előnytelen számunkra!

Álljon itt néhány tanács, melynek figyelembe vételével biztosra mehetsz a saját zöld színed kiválasztásában:

- amennyiben sápadtabb bőrű és világosabb hajú vagy, úgy előnyösebbek számodra a zöld sötétebb árnyalatai. Olyan árnyalatok, melyek nagyobb kontrasztot mutatnak (ilyen pl. egy üvegzöld). Ugyanis a lágy, pasztell árnyalatok valamint az élénk színek semlegessé, szürkévé tennének. 
- az oliva és közepes bőrtipusúak szinte mindegyik árnyalatot viselhetik. Csupán a bőrszínükhöz közel álló árnyalatok kerülendőek, mivel egyöntetűek lesznek a ruha színével!
- sötét bőrtípusúak szintén bármelyik színárnyalatot választhatják. Használják ki a lehetőséget és válasszanak a merészebb, élénkebb színárnyalatok közül, mint pl . jade zöld. Viszont ők a barnás zöldet kerüljék, mert attól ők válnak egyöntetűvé ruhájukkal! 

A monochrom (azaz egy színű öltözet), zöld esetében egy elég vakmerő megjelenést nyújt viselőjének, így nagyon rizikós lehet. Ebben az esetben különösen kell ügyelni a jó párosításra és összhangra! Ráadásul a zöld, idei évben előtérbe helyezett árnyalata, kissé vibráló lehet egy egész alakos öltözet esetében. Jóllehet 2013-ban már láthattunk ilyesmi színt az olasz divatház Gucci Mane editorialjában!

gucci_mane_1.jpg

 Könnyebb választásra ad lehetőséget a levélzöld árnyalatainak párosítása. 
Ráadásul, ha a lágy zöldeket egyensúlyban alkalmazzuk a tradicionális színekkel (kékkel, barnával) úgy megjelenésünk előkelősége fokozhatja a nap fénypontját!
Következő galériánkban bemutatjuk a greenery lehetséges színpárosításait: 



 
 Nem kell elkeseredniük azoknak sem, akik nem annyira merészek, hogy teljes zöld szettben jelenjenek meg!Viseljenek csak egy ruhadarabot ebből az árnyalatból! Egy zöld zakó pl. tökéletes választás lehet, mivel jól kombinálható bézs, szürke vagy fekete nadrággal. 
zold_zako.jpg

  Akinek még így is túlontúl zöld a zöld és ezt a trendet inkább valami finomabb formában jelenítené meg magán, azoknak ajánljuk a különböző kiegészítők zöld árnyalatát. Ez lehet akár egy csokornyakkendő, egy nadrágtartó, de akár a cipő fűzője is!


 Azok pedig, akik idén télen tartják az esküvőjüket, azoknak bátran ajánljuk a zöld mélyebb árnyalatait. Ugyanis, ha ezt a színt egy fehér inggel, sötétbarna vagy fekete bőr kiegészítőkkel valamint gyapjú kabáttal párosítjuk, úgy ez a viselet sokkal kifejezőbb lehet, mint egy hagyományos öltöny. 

teligreeny.jpg

  

 Egy gondolat erejéig kanyarodjunk vissza az eredeti, kiinduló színünkhöz, a greenary- hez. Valljuk be, egy tavaszi esküvőn, egy ilyen színű összeállításban megjelenő vendég (akár örömapa!!!), igazán az esemény színfoltja lehet! Legyünk bátrak, legyünk eredetiek!

greenary_grandpa.jpg

Képek forrása: pinterest, panton.com

Hogy a készülődés is valóban "mesebeli" legyen! Avagy így dolgozunk mi! :-D

igy_dolgozunk_mi6.jpg

 Sokan kérdeztétek, hogy hogyan is működünk, hogy történik nálunk egy ilyen esküvői készülődés!
Gondoltuk közkinccsé tesszük. Nevezhetnénk akár GYIK-nek is. :-D

Ha elhatároztad magad, hogy velünk karöltve szeretnél nekikezdeni az esküvői készülődésnek, úgy a következő események várnak rád:
kavezos2.jpg

 

1) Egy személyes találkozó keretében megismerkedünk egymással és egy csésze kávé / tea mellet átbeszéljük az elképzeléseidet: milyen stílusú esküvőt szeretnél, milyen színvilágban gondolkodsz  stb. 

Mi azért preferáljuk a személyes találkozót, mert úgy sokkal könnyebb egymásra hangolódni és a következő találkozók alkalmával is már minden sokkal gördülékenyebben tud menni. Azonban tisztában vagyunk azzal is, hogy vannak, akik nehezen tudják ezt megoldani, így igyekszünk az ő életvitelükhöz is alkalmazkodni. Számukra lehetőség van online kérdőív formában is meglépni ezt az első, meghatározó lépést

Ugyanis ez az első találkozás adja a támpontokat a további munkákhoz. 

moodsketch3.jpg2) És már el is érkeztünk a második állomáshoz, ahol is az első találkozó információi alapján készülnek el a hangulatlapok (ruhára, hajra, sminkre vonatkozóan), melyek segítenek közelebb hozni egymás elképzeléseit, hogy a Nagy Napon valóban azt lásd a tükörben vissza, amit igazán szeretnél. 

 

 

 

 

 

 

 

ara-stylist3.jpg3) Az általad jóváhagyott hangulatlapot alapul véve stylistunkkal elindultok célzottan ruhát választani, mely a te alkati adottságaidat veszi figyelembe úgy, hogy a legelőnyösebb formádat mutassa és nem utolsó sorban maximálisan igazodik az általad meghatározott stílushoz. A stylist segítsége ilyenkor azért is jó, mert pontosan tudja, hogy mely üzletekbe érdemes betérni és melyekbe nem. Ezzel is lerövidítve a fölösleges körök számát!

(Lehetőség van a ruha mellett egyedi kiegészítők elkészítésére is! Legyen az, fejdísz, nyaklánc stb. Sőt, ha nem találsz olyan cipőt magadnak, amilyet igazán szerettél volna, úgy nem kell elkeseredned. Válassz egy számodra kényelmes teljesen natúr fehér cipőt és stylistunk az alkalomhoz illő, ízléses díszítéssel látja el!) 

 

 

ara_smink.jpg

 

 4) Ha már minden készen áll és már közeleg a nagy nap, úgy sort kerítünk a próbasminkre és próba hajra. 
Természetesen itt is arra törekszünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőled. 

Javaslat: bárhol is készítteted a frizurádat, sminkedet ügyelj arra, hogy a Nagy Nap előtt csupán pár héttel készíttesd el.
Hogy miért? Tegyük fel, hogy októberre, novemberre esik az esküvőd, de előtted van még az egész nyár (mivel te gondosan, jó előre tervezed az esküvődet). Nyáron a nap sokat változtat a bőrödön, a hajadon (mind színében, mind állapotában). Azt,hogy októberre / novemberre mennyire fakul ki a bőröd színe, mennyire regenerálódik, azt senki nem tudja előre megjósolni. De ugyanez igaz fordítva is. Télen hófehéren, sápadtan teljesen más színeket használunk sminkben is, ami tavasszal, nyáron akár kifejezetten furcsán is hathat. 

 

 

 

 

 

 

 

 5) és végül elérkezünk szépen lassan a Nagy Naphoz! Ilyenkor Neked már semmi dolgod nincs csak hogy relaxálj és pihenj! A többit ránk bízhatod!beauty_team_erkezes_hazhoz.jpg

A nagy napon az általad megadott címre megyünk, hogy a korábban megbeszélteket és lepróbáltakat elkészítsük. Stylistunk segít abban, hogy a legapróbb részlet is a helyére kerüljön és ne a családtagoknak kelljen segíteni az öltözködésben. Így nincs sietség, kapkodás, csak a gondtalan készülődés. 

Lehetőség van arra is, hogy a szalonból a ruhát mi hozzuk el, így neked nem kell azzal sem foglalkozni (*** előzetes megbeszélések és feltételek alapján!).

 

 

 

 Hát így néz ki velünk egy esküvői készülődés. A lehetőségek és variációk tárháza számtalan. Találd meg azt, ami számodra, a te életviteledhez, habitusodnak legmegfelelőbb, azért, hogy a segítő kéz akkor és oda érkezzen, ahova és amikor kell! Szép, örömteli készülődést Mindenkinek! 

 

2017. Top 14 menyasszonyi trend, melyek inspirálnak minket!

cim.jpg

 2017. A nagy változások éve! Legalábbis így jövendölték. Mindenki nagyon várta már, hogy végre elérkezzen. Ki ezért, ki azért. Bizonyára sokan ebben az évben mondják ki a boldogító igent! Nekik szeretnék kedveskedni ezzel a bejegyzéssel. Összegyűjtöttük ugyanis 2017 általunk leginkább kedvelt, legszerethetőbb trendjeit! 

Kezdjük is az elsővel!

1. OTK bridal boots:  A klasszikus és közkedvelt cipők mellett itt van az új esküvői cipő az OTK (Over The Knee: térd fölötti) menyasszonyi csizma. Párosítsd egy egyaránt sikkes rövid menyasszonyi ruhával az összhatás biztosan különleges és figyelemfelkeltő lesz.

otk_bridal_boots_2017.jpg

2. Bow: Masnik mindenhol! Bármilyen: csomózott, hajtogatott, csatolt, kicsi, nagy. Bárhol: csukón, fátylon, ruhán... és bármennyi mennyiségben. A masni jellegzetes kiegészítője lesz a menyasszonynak.

bows2017.jpg

3. Suit up: a kezeslábas és az öltöny már tavaly is nagy szerepet játszott. Az idei szezonban viszont már tömegesen jelennek meg az öltönyök különböző variációi ,hogy mindenki megtalálja a stílusához illőt. 

suitup2017.jpg

4. Extra froth: a drámai menyasszony után jöhetnek az extra habos romantikus „labda szoknyák”. Ez a stílus nagyon mutatós vizuális téren: kézzel vágott, kopott organza; rakott tüll; lószőrrel díszített selyem és a rétegezett formák mind figyelemfelkeltővé és különlegessé teszik a ruhát. A szoknya, ami  A – vonalban szélesedik mikro rétegű, lágy, súlytalan elmekből áll össze.  Legyen szó egy klasszikus báli ruháról vagy egy sima öltönyről a tervezők odafigyeltek a textúrákra, hogy az minél különlegesebb hatást adjon a menyasszonynak.

extrafroth2017.jpg

5. Bell sleevesezúttal a tervezők egy bohém hangulatot adtak hozzá a már meglévő romantikus megjelenéshez. A mandzsetta hossza takarja az egész kezet éppen csak az ujjvégek látszódnak ki . Ezt rakott tüll, strukturált csipke és shiffon anyagokkal oldották meg. 

bell_sleves_2017.jpg

6. Garden party: a virágok nem idegenek a menyasszonyok világában, de ebben a szezonban sokkal merészebb virágok lesznek a jellemzők: finom pasztell hímzések, applikálások, gyöngyök és nyomatok valamint 3D virágok formájában. Ez a „look” fiatal , friss és energikus hatást ad a menyasszonynak. A ruha nem feltétlenül igényel fátylat sem virágos kiegészítőt a hajba, kivéve ha ezeken a részeken is szeretnél virágba borulni. Ez a könnyed megjelenés megfelelő egy romantikus- , egy tengerparti - , egy luxus -, valamint egy elegáns menyasszony számára is.

garden_party_2017.jpg

7. Royal treatment: a britt monarchia és az angol arisztokrácia inspirálta ezt a stílust. A strukturált báli ruhák jellemzői: a  magas nyakvonal, fodros gallérok, luxus anyagok és a  gazdag hímzések.

royal_treatment_2017.jpg

8. Pop your collar: a férfi ing szolgált inspirációként ehhez a stílushoz. Strukturált, de közben mégis laza megjelenést ad. Nem nehéz beismerni, hogy ha valaki felvesz egy elegáns öltönyt, ingruhát egy apró érdekesebb részlettel - mint például a mandarin gallér -  máris frissebb és kontrasztosabb lesz tőle, mint egy hagyományos szív nyakkivágással. 

pop_your_collar_2017.jpg

9. Connect the dots: ezt a stílust a fiatalosság és a modernség jellemzi. A pontok mindenhol megjelennek: ömlesztve, egymas mellett, grafikai módon, ismételve vagy szétszórva. Emiatt sokoldalú ez a stílus, hisz lehet pedáns, merész és tiszteletlen is.

connect_the_dots2017.jpg

10. Wonder women: itt a köpenyen van a hangsúly. Legyen az csipke, hímzett, gyöngyös. Drámai hangulatot ad és nincs szükség fátyolra, a köpeny pótolja azt!

wonderwoman2017.jpg

11. Rock stars : szexy részletek, mellények, bodyk, fűzők, éles kivágások, szoknyák, rengeteg réteg valamint csillagok és gyöngyök jellemzik ezt a stílust. Igazán bevállalós, trendi menyasszonyoknak ajánlom! Olyannak, aki tudja is viselni! 

rockstar2017.jpg

12. Mock necks: a chokerek és a garbók mindenhol jelen voltak a legújabb ready-to-wear kollekciókban, most megjelennek a menyasszonyi trendekben is. Hosszabb törzs, vékonyabb nyak és átfogó kifinomultság illúzióját kelti ez a viselet!  

mock_neck_1111.jpg

13. A la mod: ez a stílus a finom formákat képviseli. Twiggyre vagy  Audryra utalva. A finom formák mellett a miniszoknyák, gallérok, öltönyök és kosztümök dominálnak. Kifinomult és bájos hatást adnak a viselőjének.

a_la_mod.jpg

14. Young love: a kulcsszó „fiatalos”! A koncepció a fiatalság, szűziesség, ártatlanság és a tisztaság volt. A tervezők az angyali megjelenést a viktoriánus nyakkivágással, a hosszú szoknyákkal oldották meg, de ezek mellett fontos volt a nőiesség kifejezése is, amit fűzővel, merész sziluettekkel, finom anyagokkal és aplikálásokkal fejeztek ki.

young_love_1111.jpg

 

 

 

 

süti beállítások módosítása